De nehéz nevetni mikor sírni kéne..

Szerelmes voltam, de egy nap véget ért, bár megfogadtam nem sírok senkiért. Mégsem tudtam ott így elhagyni, hogy ne lásson engem úgy halkan sírdogálni. Csak álltunk egymással szemben szótlanul, és látja hogy könnyem kicsordul. Majd lett egy néma mozdulat felém, végül elfordult s elindult egy másik lány felé.

Tudod mi az, szeretni valakit s mikor kérdik büszkén letagadni? Minden utcán őt keresni, várni s mikor jön közömbös durva arcot vágni. Belefoglalni a nevét az esti imába, s azt hazudni sosem gondolsz rá. Becsülni, értékelni gondolatban, s lekicsinylőn elítélni szavakban. Nem írni, mintha nem is érdekelne s könnyekkel elaludni, szemeddel mosolyogni bár szíved ég.
"Ne sírj, ha az élet fáj,ha a bánat szívedbe vág.Ne sírj, ha érnek csalódások,s szerte foszlanak a legszebb álmok.Titkold el szíved szenvedését,vesd el a sors gúnyos nevetését.Két szemed úgyis hiába könnyes,sírni lehet, de nem érdemes.Soha ne feledd el,hogy a rohanó felhők köztmindig kék az ég!"
A szerelem, amit érzek iránta fáj, igazán fáj, de tudom, hogy nem vagyok egyedül fájdalmammal...

A fájdalom senkit nem kímél. Öl, butít, nyomorba dönt. A fájdalom a por, melyből a főnixmadár feltámad, benne kezdődik az újjászületés. Életet lehet az élőhalottakba. Megtanít rá, hogy nem létezik abszolút igazság és abszolút hamisság. Megtanítja az élőknek, hogy ne legyenek biztosak semmiben, amit ismernek. Alázatossá tesz. Beárnyékol. Megfeketít. Kivilágosít. A bánat új embert farag belőled, ha közben nem pusztulsz bele.