Nem hittem, hogy létezik barát,
Kinek hiánya ennyire fáj!
Kinek itt őrzöm szívemben, minden gondolatát.
Aki tőlem most oly nagyon messze jár,
És minden pillanattal nő e távolság.
Nem tudtam, hogy van ember,
Kinek hiánya így fájhat!
Kinek sóvárogva vár szívem, egyetlen szavára.
Aki oly sokszor megnevettet, ha szomorú vagyok,
És most egyre-egyre csak miatta sírok.
Várom már nagyon, hogy újra nekem beszélj,
Hogy újra mond: "Azt sem meséltem még...!"
Hogy felcsillanjon szemed, és kedves mosolyod,
És kizárva ilyenkor az egész világot,
Szívem és lelkem csak téged hallgasson.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése