Az egész életünket egy körhintán éljük, egyszer felszálltál rá, s mész körbe-körbe, már beleszédültél, már leszállnál, már menekülnél, de nem tudod,merre? Azt sem tudod, csak te szédültél-e el ebben az örökös körben száguldásban, hiszen olyan sokan ülnek ezen a hintán! Szétnézel, s azt látod, leszállna itt már mindenki, csak mindenki fél, a hinta gyors. S a hintán megvan az akol melege, hiába kavarog körülötted a levegő, mégis valamiféle furcsa biztonságot ad, mert nem vagy egyedül. S ennek a furcsa biztonság az az ára, hogy szédülsz, egyre szédülsz… A körhintának szabálya van. Csak körben jár, egy megadott pályán, nem tart sehova, egyenletes ütemben ugyanazon a pályán halad. Nincs benne semmi újdonság, nem érhet meglepetés, s ha jól kapaszkodsz még ki sem eshetsz. Ülsz a körhintán, életed körhintáján: elvégzed az iskoláidat, munkahelyed van (ma már jobb esetben) családot alapítasz [jobb esetben] olykor találkozol a barátaiddal [ha vannak, ha van még rá időd] reggel felkelsz, megy a napi rutin, este lefekszel.Eleget teszel az összes társadalmi, közösségi elvárásnak, eleget teszel a vallásodnak, eleget teszel az összes körülötted élő elvárásainak. Körhinta. Körbe-körbe. S lassan rádtelepszik az unalom, lassan kiégett leszel, lassan már magad sem tudod miért érzed a nagy semmit magadban. Olykor persze felbukkan benned a kérdés: miért van minden úgy, ahogyan van, miért nincs másképp, hol az öröm, hol a szárnyalás, hol a boldog ellazulás? A körhintádon kapaszkodsz, görcsös akarattal, hát hogyan is tudnál ellazulni? Mi lesz, ha kiesel? Ha ki akarsz szállni a körhintából csak ugrani tudsz. Nincs más megoldás, mert a körhinta nem fog megállni. Nem fog lelassulni. Egyetlen választásod van, egy nagy ugrás. Otthagyni az egészet. Mindazt, ami neked nem jó. Amibe beleszédültél, belefáradtál, ami elhomályosítja a szemed. Ugrani jó! Olyan ez, mint mikor az ejtőernyős lebeg a magasban: hatalmas szabadság! Már nem pörgetnek körbe-körbe: a magad ura vagy, repülsz, szállsz szabadon! Önmagad felé, a saját sorsod, a saját életed felé. Ugrás közben sem leszel egyedül. Sokan lesznek, akik bátorságodat látva szintén ugranak veled együtt, vagy utánad. Akik veled együtt beleúntak, belefáradtak az egész közös unalomba, érdektelenségbe, a szürkeségbe. Akik veled együtt színessé akarnak válni, felfedezni mindazt, ami túl van a körhintán, ami az élet tágassága maga. Nehogy azt hidd, hogy én nem féltem ettől az ugrástól. Féltem, hiszen ismeretlen vidékre csöppentem. S persze még szédültem is. De egyetlen dolgot tudtam: ha tovább pörgök ezen a körhintán, mindent elveszítek: önmagam. Tudtam, ez a körhinta maga a halál, mert itt csak megőrülni, s belehalni lehet. S közben elszáguld mellettem az életem. Közben meghal bennem minden, ami én vagyok valójában. Hát ugrottam. S kitárult előttem egy csodálatos világ, sok-sok izgalommal, új utakkal, szélesekkel és ösvényekkel, tövisekkel és bokrokkal, felhőkkel és napsütéssel hidegséggel és melegséggel – de ez legalább élet! Ma már tudom, hogy a körhintán féltem igazán!Ott nem tehettem semmit, kiszolgáltatottan ültem, nem volt választási lehetőségem. Most van! Győzhetek vagy elbukhatok, de a magam akaratából teszem. Ami sikerül az én sikerem, a tévedéseim az én tévedéseim. Kibékültem a világgal, mert tudom, hogy minden bennem dől el. Nem mutogatok kifelé, helyzetekre, emberekre, mert mindig, minden pillanatban én adok teret eseményeknek, embereknek, szép és bántó szavaknak. A sorsomat a kezembe vettem. Aki nem ugrott velem, aki ott maradt a körhintán, az persze sajnálkozva vagy írígykedve tekint le rám a magasból. Én pedig együttérzéssel és szánakozva nézek felfelé. S közben drukkolok, hogy minél többen merjenek ugrani önmagukért, a boldogságukért, egy kiteljesedett életért. Drukkolok, hogy felcsillanjon bennük az ígéret: ha önmagaddá váltál, mindent elértél, amit elérni érdemes. Én ugrottam, s ma is ugranék. És te ?